Blog
A színes falevelek, a csendesen szemerkélő eső, valamint a kellemes napsütés és a ködös reggel szinte tökéletesen leírja az őszi napokat. Most, hogy az utolsó pillanataihoz értünk a teraszozásnak, fontos, egyre több idt töltünk odabent, bekuckózva egy pohár isteni borral. Az ősz számos olyan emlékezetes és varázslatos pillanatot tartogat magának, amit csak egy jól megválasztott itallal tudunk igazán élvezni. Mutatunk pár tuti tippet az őszi borozásokhoz. Eláruljuk, hogy milyen borkiöntőkre és levegőztetőkre lesz szükség ehhez.
Nyár végén ugyanúgy érdemes figyelni arra, hogy mit kínálnak a piacon, mint a téli időszakban. Az idényzöldségek, húsok, egyéb fogások mellé más-más borok illenek, így nem egyszerű megtalálni az adott eseményhez tökéletesen passzoló összeállítást. Amikor például grillpartit rendezünk, akkor biztosan előkerülnek a grillezett zöldségek, a grillcsirke, a kolbászok, esetleg az olyan gyümölcsök, mint a barack vagy az ananász, ami szintén mehet a sütőre.
De vajon mihez és milyen ital illik? Az alábbi cikkünkben ezekre a kérdésekre adjuk meg a választ. Kiderül, hogy milyen boros eszközökre, borhűtőkre van szükség, hogy az élmény mindenki számára emlékezetes maradjon.
Nehét megmagyarázni, még nehezebb kiejteni azt a szót, hogy "hygge", amely az utóbbi években hatalmas népszerűségre tett szert a világon. A belső békességnél azonban többet takar ez a szó, hiszen fényt vet a lelkünkre. A skandinávok szeretnek meleg légkört teremteni maguk körül, élvezni az élet jó oldalát. A holland termékek találkozása segít abban, hogy a barátokkal és családokkal való beszélgetés ne legyen unalmas és sötét.
Az alábbiakban bemutatunk pár olyan lakásdekorációs kiegészítőt, amelyek segíthetnek világosabbá és élvezetesebbé, főleg boldogabbá tenni a mindennapokat. Nem véletlen, hogy a skandináv emberek a legboldogabbak a világon.
A pezsgő túl finom ahhoz, hogy kizárólag ünnepek alkalmával bontsuk meg őket. Nincs még egy ital, ami hasonlítana rá. Ehhez kapcsolódik a csillogás, a luxus, valamint a glamúros hangulat. Már a neve hallattán is eszünkbe jut a karácsony, a szilveszter, a születésnap, egy esküvő. A pezsgőivás már-már ceremónikus jelentőségű. Elegáns, karcsú poharakba töltve figyelhetjük meg a gyöngyöző buborékok játékát, aztán jön a legjobb rész, mag a koccintás. Amikor mélyen a szemébe nézünk a másiknak, boldogan rámosolygunk és látjuk az örömét.
Ahhoz azonban, hogy mindez élmény legyen, pezsgős kiegészítőkre és egy minőségi italra van szükség.
A sörök világában nagyon egyszerű elveszni, főleg, ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy mit is fogyasztunk. Nem könnyű kiismerni magunkat ebben a világban, ugyanúgy, ahogy a borok között sem. Az erjesztések, az érlelések, maguk a sör fajták mind nehézséget okozhatnak egy kezdő fogyasztó számára. Fontos azonban, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogyan készül egy jó sör. Ebben nyújtunk most nagy segítséget és eláruljuk azt is, hogy milyen sörös kiegészítők között érdemes válogatni.
Minden szezonális borajánló kiindulópontja, hogy bár az évszakokkal változnak a szokásaink, természetesen mindenki olyan bort iszik, amilyet szeret. A legtöbbeknek azonban ebben a forró nyári időszakban jól esik esik valamilyen hűtött, esetleg buborékos változat. Bár meglepő lehet, de borból is készülnek isteni limonádék, de ezekhez érdemes a savgazdagabb verziókat keresni. Ilyen lehet például egy móri vagy egy etyeki, esetleg egy balatoni olaszrizling. Ahhoz azonban, hogy a maradék se menjen kárba, érdemes a loop vákuumpumpa és -dugó használata, amivel további 10 napra őrizhetjük meg az ital minden frissességét és zamatát.
De lássuk azokat a boros tippeket a nyári időszakban. Kiderül, hogy melyik Vacu Vin termék segítheti ezt az évszakot.
Ahogy megérkezik a forró nyár, azonnal mindenki előkapja a grillkészletét és nekilát odakint a sütésnek és főzésnek. Mindegy, hogy közös hétvégi családi buliról van, születésnapról, esetleg egy romantikus vacsoráról, az odakint elkészült fogások mindig finomabbak. Az előre bepácolt húsok, a zöldségek, valamint a kukorica és a krumpli mind-mind azért vannak, hogy mi jól tudjunk lakni, jól érezzük magunkat evés közben és után.
Az alábbiakban megosztunk pár tippet és trükköt, aminek segítségével könnyebben megy majd a kinti készülődés.
Nyáron kiemelten fontos ügyelni a hústermékek, a nyers tojás, a hűtést igénylő élelmiszerek előkészítésére, kezelésére, valamint tárolására. Veszélyforrást jelent minden tejtermék, gyorsan romló élelmiszert. A megmaradt vagy későbbi felhasználásra szánt ételeket pedig lehetőleg minél előbb le kell hűteni, hogy ne vesszen kárba. Kánikulában gyakoribbak az élelmiszer eredetű megbetegedések, aminek elkerülése érdekében mindenkinek ügyelnie kellene arra, hogy hol és mit fogyaszt.
Az alábbi cikkünkben eláruljuk, hogy mire érdemes figyelni az ételek tárolásával kapcsolatban a nyári időszakban. Eláruljuk, hogy milyen biztonságos megoldások léteznek, amelyeket akár a szabadban is alkalmazhatunk.
Különösen nyáron nagyon fontos, hogy legyen pár trükk és eszköz a tarsolyunkban, amivel gyorsan és könnyen lehűthetünk egy palack bort vagy egyéb italt. A felszolgálás előtt ugyanis nem árt megfelelő hőmérsékletre hozni azokat, hiszen csak így lesznek frissítőek, így tudják a legjobb oldalukat megmutatni.
Szerencsére bőven akad pár módszer, amelyeket a barátokkal közös vacsorákon, az ünnepek hangulatának megteremtéséhez tudunk felhasználni. Az egyik ilyen a Vacu Vin borhűtő, ami kül- és beltéren egyaránt alkalmas arra, hogy hideggé tegye az italainkat.
Hamarosan itt az Apák napja, az év egyik legfontosabb és legnagyobb ünnepe. Ilyenkor azokat a szülőket köszöntjük fel, akiknek hálásak vagyunk mindazért, amit adtak nekünk az évek során. Ehhez persze meg kell találni a tökéletes ajándékot, ami nem egy egyszerű feladat. Pár boros kiegészítő, koktélos szett, ajándékcsomag remek választás lehet erre az időszakra. Ebben a cikkben ilyen és ehhez hasonló ütős ötleteket mutatunk be.
Sosem érdemes a véletlenre bízni az ételek és az italok párosítását. Az általunk választott grillfogáshoz mindig érdemes olyan sört választani, amely kihozza az ételek zamatát, minden ízét, hogy az élmény maradandó lehessen. Az alábbi cikkünkben bemutatjuk a legjobb kombinációkat, amikkel a vendégeket is lenyűgözheted.
Manapság szinte egész nap az jár az ember fejében, hogy mit eszik legközelebb. Ez a folyamatos étkezés azonban sem a testünknek, sem pedig a pénztárcánknak nem tesz jót. Sokszor ugyanis nem annyit eszünk, amennyire valóban szükségünk lenne, nem beszélve arról, hogy a legtöbb esetben nem is elég tápláló az adott étkezés.
Ebben a cikkben arról írunk részletesebben, hogy mit érdemes fogyasztani akkor, ha megéheztünk. Kiderül, hogyan lehet a gyümölcssaláta egy önálló étel, amit nyáron sokkal gyakrabban fogyasztunk.
Amikor borfogyasztásról van szó, akkor felmerülhet a kérdés, hogy melyik lesz az az eszköz, amivel megfelelő hőmérsékletűvé varázsolhatjuk az italt. A borhűtő remek megoldás erre, már csak az a kérdés, hogy vajon milyen felhasználási területre keresünk borászati kiegészítőt.
A borhűtőknek alapvetően két típusa van a borhűtő szekrények vagy gépek, valamint a kisebb méretű, bármely konyhában elférő borhűtő mandzsetták. Mindegyiknek megvan a maga előnye, bár az tény, hogy a mandzsetta gyorsabban hűti le az italt, nem beszélve arról, hogy váratlan vendégek esetében sokkal praktikusabb.
Az évnek ebben az időszakában az időjárás nagyban meghatározza, hogy mivel tudunk foglalkozni odakint a szabad levegőn. A borászok mindennapjait az befolyásolja, hogy vajon mennyire esik az eső, milyen párás és nedves a levegő, esetleg mennyire süt vagy nem süt a nap. A nagy viharok szintén hatással lehetnek arra, hogy mit csinál a borász a tavaszi időszakban. Jó időben a szőlőben, rossz időben pedig a pincében szoktak tevékenykedni, de előfordul, hogy inkább az irodai feladatokat végzik el. Mikor és mire van szükség.
Tennivaló tehát bőven akad, bizonyos feladatokat pedig már most előkészítenek az őszi szüretre.
A jó koktél alapja szinte minden esetben a minőségi alapanyagokon múlik, emellett nagyon fontos a megfelelő eszközök, a jég, valamint a díszítés használata. A koktél készítés biztosan valamilyen különleges alkalomhoz kötődik, hiszen ritkán szoktunk csak úgy a mindennapokban keverékeket fogyasztani. Egy jó italhoz jó keverőpohárra, jégcsipeszre, valamint shakerre is szükség lesz. De vajon miért? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre kerestük meg a választ.
Nemrég jelent meg az a cikk, amiből kiderül, hogy vajon miként alakul a HoReCa helyzete az idei évben. 2024-ben több trend is jelentősen erősödni fog, nem beszélve arról, hogy a vendéglátás helyzete sem túl jó, tekintve, hogy szinte mindennek az ára emelkedik. Az ételtrendek nagyjából 5-10 évig vannak velünk, az italok esetében azért egy kicsit más a helyzet.
Az alábbi írásunkban bemutatjuk, hogy mi várható ezen a területen 2024-ben, kitérünk továbbá a legújabb dolgokra, hogy ezek milyen formában olvadnak bele a mi életünkbe.
Mindenki szereti a jó koktélokat, mindegy, hogy azok alkoholosak vagy mentesek, a legtöbb embernek van egy-egy fajta kedvenc keveréke, amit bármikor szívesen fogyaszt. Ehhez azonban arra van szükség, hogy mindenki rendelkezzen olyan koktélos eszközökkel, amiknek segítségével elkészítheti a kedvelt változatát. Szerencsére itt vannak nekünk a legújabb koktélos kiegészítők, amikkel a mixerkedés egy álom.
De vajon milyen a tökéletes koktél eszköz az italok elkészítéséhez? Az alábbiakban elárulunk mindent a témával kapcsolatban.
A Vacu Vin manapság már képes mindenhez biztosítani a megfelelő eszköztárat, főleg, ha a bor frissen tartásáról van szó. A légmentességnek hála ugyanis elkerülhetjük, hogy az ital oxidálódjon, annak egy cseppje sem veszik kárba. A loop vákuumpumpák a termékcsalád legújabb tagjai, amelyek tökéletes előkészület után praktikus zárást és hosszantartó frissességet biztosítanak az alkohol számára.
De vajon mitől ennyire színesek és egyediek? Az alábbiakban bemutatjuk a Vacu Vin legújabb termékeit.
A Vacu Vin márkának már több mint 30 éves történelme van, aminek során mindig a leginnovatívabb megoldásokat alkalmazták a boros eszközök megvalósítása során. A vállalat családi tulajdonban van, de így is képesek folyamatosan trendteremtő termékekkel előállni. De vajon minek köszönhetik a sikerüket? Mi a Vacu Vin márka története? Hogyan vált ismertté az első és eredeti vákuumpumpa?
Ebben a cikkben minden kérdésre választ adunk. Kiderül, hogyan szerezte meg a Vacu Vin a vezető pozíciót a nemzetközi piacon.
A céges logózott termékek és egyéb brandelemek igen fontosak, ha vállalati egyediséget, egységet szeretne valaki elérni. Az üzleti siker szempontjából kétségkívül nélkülözhetetlenek, de a márkaépítés, valamint a márkahűség kialakítása sem megy nélküle. Ahhoz, hogy valami jól menjen, mindig az apróbb részletekre kell nagyobb hangsúlyt fektetni. Ebben nagy szerepet játszhatnak például a logózott céges ajándékok, termékek, amiknek marketing értékük is lehet.
De vajon, hogyan valósítható meg mindez? Az alábbi cikkben erre a kérdésre adjuk meg a választ.
A hagyományos bortárolás alapvető részét képezik a legfontosabb boros eszközök, amelyek biztosítják, hogy a bor mindig friss és fogyasztható legyen. A légmentességnek köszönhetően elkerülhető az oxidálódás, így az alkohol akár tíz napig frissen fogyasztható marad. Ehhez azonban tökéletes előkészületre, praktikus kellékekre, köztük vákuumpumpára és bor vákuumdugóra lesz szükség.
Az alábbi írásunkban eláruljuk, hogy mire képesek ezek a borászati kiegészítők, kitérünk arra, hogy mi a különbség az egyes dugók és pumpák között.
Az ananász sokszor luxusterméknek számít, azonban vannak olyan időszakok, amikor a trópusi gyümölcshöz kedvező áron juthatunk hozzá. Ilyenkor érdemes kísérletezni a különféle ananászos koktélok kapcsán, hiszen a keverékeknek nagyon jót tesz az élénkítő savassága.
A Vacu Vin ananászszeletelőknek hála a hámozással és az aprítással nem lesz gondunk, már csak azt kell kitalálnunk, hogy mit készítünk belőle. Most olyan koktélokat mutatunk be, amiket mindenkinek érdemes lenne kipróbálnia.
A borkorcsolyák során nagyon fontos helyesen megválasztani az ételeinket, hiszen ezeknek köszönhetően fog az ital jobban kiemelkedővé és elkülöníthetővé válni. A borok ízvilága mindig különleges, de nem véletlen, hogy minden borkóstolón kapunk hozzá valamilyen kis apróságot, kenyeret, vizet, esetleg sajtokat. Ezek képesek semlegesíteni az egyes fajták ízét, így a különféle italok még véletlenül sem tudnak összekeverni a szánkban.
De vajon melyek a legjobb borkorcsolyák? Mik azok a falatok, amik a legtöbbször előkerülhetnek? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre kerestük meg a választ. Kitérünk arra, hogy milyen boros eszközökre, szettekre van szükség, hogy a borkóstoló tökéletes lehessen.
Koktélokat szürcsölni, alkoholos italokat fogyasztani, különlegességeket kipróbálni mindenki szeret. Ráadásul mindegy, hogy milyen évszakról, napszakról, esetleg eseményről beszélünk, ezek az italok valahogy mindig előkerülnek, hiszen finomak, egyediek és számos módon variálhatóak. De vajon hogyan készülnek? Milyen eszközökre van szükség egy tökéletes koktélhoz?
Most végre kiderül, hogy miből áll egy kezdő koktél szett, mik azok a kellékek, amikkel rendelkeznünk kell, ha meg akarunk lepni valakit.
A világjárvány már a hátunk mögött, azonban a gazdasági válság még csak most kezdődött. Ismét kénytelenek vagyunk megbirkózni olyan tényezőkkel, amelyek magukba foglalják a szektor környezetre gyakorolt hatásait is. Elengedhetetlenné váltak a fejlesztések, az újítások, a technológiai újdonságok bevezetése a gasztronómiába és a vendéglátásba. A vállalkozások alkalmazkodó képessége kulcsfontosságúvá válik, hiszen csak a legerősebbek maradhatnak talpon.
Az alábbi írásunkban eláruljuk, hogy vajon hova tart a vendéglátás, mire számíthatunk a HORECA szektorban a jövőben.
A bor tárolásáról nem lehet eleget beszélni. Ez nem valami sznob dolog, hiszen csak így élvezhetjük ki az ital minden zamatát. A bor élő anyag, ezért nem árt pár szempontot figyelembe venni a tárolás, hűtés és fogyasztás kapcsán. A bornak ugyanis van egy életgörbéje, érik, eléri a csúcsát, majd szépen lassan elindul le a lejtőn. A helytelen tárolással a folyamat túlzottan felgyorsul, szinte élvezhetetlenné válik. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen hőmérsékleten és milyen körülmények között vár a sorára.
Az alábbi írásunkban eláruljuk, hogy mire képes egy bordugó, miért érdemes beszerezni egyet. Kitérünk arra, hogyan tárolhatjuk az italt, hogy minden cseppjét kiélvezhessük.
Az ételeinkhez nagyon fontos szempont a megfelelő bor kiválasztása, valamint annak felszolgálása. A borospincékben tárolt palackokat lehetőleg mindenféle felrázás nélkül kellene a fogyasztás helyszínére vinni, hiszen ez egyetlen italnak sem tesz jót. Egy idős és érlel bornak teljesen természetes, hogy van némi üledéke, amit senki sem szeretne fogyasztani. Célszerű tehát az üveget változatlan helyzetben felszolgálni. Ehhez kisebb kosarak is rendelkezésre állnak, amelyekben a palack majd nem minden esetben fekvő helyzetben szállítható és tehető az asztalra.
Az alábbi írásunkban a tökéletes borfelszolgálás lépéseit mutatjuk be. Eláruljuk, hogy milyen borászati kellékekre lesz szükségünk ehhez.
Céges környezetben nagyon nehéz megtalálni a tökéletes ajándékot, hiszen nagyon sok dolog függvénye, hogy kinek és mit adunk át. Munkavállalók és partnerek kapcsán is másban érdemes gondolkodni, hiszen a dolgozókat megtartani szeretnénk, a partnereknek pedig megköszönni az eddigi együttműködést. Lehet szó borokról, de egy-egy logózott borászati kiegészítő is megfelelő lehet.
Ebben a cikkben eláruljuk, hogy melyek a legjobb karácsonyi meglepetések céges környezetben.
A karácsonyi ünnepek az egész család számára nagy jelentőséggel bírnak, hiszen ilyenkor gyűlik össze a rokonság beszélgetni, valamint enni és inni. Ahhoz azonban, hogy ezek az étkezések zökkenőmentesek legyenek, számtalan konyhai és boros eszközre lesz szükségünk. A felszolgáláshoz, az italozáshoz azonban nemcsak egy minőségi borra és poharakra van szükség, a dolog ennél sokrétűbb.
Ebben a cikkben eláruljuk, hogy melyek azok a borászati kellékek, amelyekre nagy szükség lehet a karácsonyi italozások során.
Vajon melyek azok az italok, amelyek a legjobban passzolnak a hidegebb évszakhoz? Ilyenkor a legjobb választás egy tartalmas, érlelt fehér- és vörösbor, főleg azért, mert ebben az időszakban fogyasztjuk a komolyabb és nehezebb fogásokat is. Ha például egy marhasültet ennénk, vagy egy gombás és tejszínes tésztát, akkor ahhoz semmiképpen ne kínáljunk vagy fogyasszunk rozét.
Ebben a cikkben eláruljuk, hogy mely magyar borok esnek a legjobban a hideg és borús évszakban.
Ajándékozni mindig szükséges, hiszen legyen szó születésnapról, névnapról, céges rendezvényről, esetleg évfordulóról vagy év végi karácsonyi meglepetésről egyaránt, boros ajándék ötletre mindig szükség van. Nem egyszerű viszont olyan apróságokból álló szettet, vagy csomagot összeállítani, ami tényleg praktikus, aminek hasznát lehet venni. Éppen ezért ebben a cikkben olyan tippeket adunk, amikkel nem lehet mellélőni.
Egy frissítő és melengető őszi koktél minden esetben remek választás egy hideg és borús napon. Ezek az italok hangulatot teremtenek, kellemesen fűszeresek, ízletesek, ráadásul remek választások társaságban is. Ma már rengeteg féle és fajta ilyen keverék készül, így nem könnyű eldönteni, hogy végül melyiket is készítsük el a vendégek vagy saját magunk számára.
Ebben a cikkben olyan italokat mutatunk be, amelyek duplán átmelegítenek egy hideg őszi estén, kitérünk arra, hogy milyen koktélos eszközökkel valósítható meg mindez.
A céges ajándékok kiválasztása minden évben nehézséget szokott okozni, hiszen számos szempontot figyelembe kell venni, ha a vezetőség a tökéletes meglepetésben gondolkodik. Ezzel ugyanis nemcsak az üzleti kapcsolatainkat erősíthetjük meg, hanem megköszönhetjük az ügyfeleknek és a munkatársaknak az egész évben végzett munkáját. Az ajándék a részleteiben rejlik, a legtöbb esetben a személyre szabottságot és az eredetiséget is nagyra tudják értékelni. Ilyenkor jöhetnek szóba a logózott céges apróságok, boros, sörös vagy éppen koktélos kiegészítők.
Ebben a cikkben eláruljuk, hogy melyek idén a legnépszerűbb céges meglepetések, valamint kitérünk arra, hogy miért éri meg egyáltalán elkészíttetni őket.
Szeretné egyedivé varázsolni a mindennapokban használt céges termékeit? Ajándékba adna logózott boros eszközt? Akkor nem kell tovább gondolkodnia, hiszen a Vacu Vin aktív termékeinek nagy részén megoldható a logózás, amivel a vásárlónak semmi dolga nem lesz. A webáruházunkban minden terméknél külön jelöljük, hogy az logózható-e vagy sem. Maga a folyamat tampon nyomással történik, a fém termékeken pedig gravírozásra is lehetőség van.
De miért éri meg? Ebben a cikkben eláruljuk, hogy kinek és miért érdemes logózott terméket vásárolnia.
Vajon mit csinál ősszel a borász? Erre a kérdésre nincs ember, aki ne tudná a választ, hiszen ilyenkor jön el a szüret ideje, innentől fogva egy darabig biztosan nincsen megállás. A képzeletünkben ez a munka mindig idillikus képet mutat, ahol a férfiak fütyörészve szedik a szőlőt, majd a lányok felhúzott szoknyában és csizmában tapossák a kádakban a fürtöket. Ez részben így van, de azért nem egészen ennyire vidám esemény. A metszés, a kapálás, valamint a kötözés rengeteg munkával látja el a gazdaságot, mire a szüretre kerül a sor, az ember igencsak fáradt. Pedig a java csak most kezdődik.
Ebben a cikkben minden fontos dolgot elárulunk a szürettel és a feladatokkal kapcsolatban. Kitérünk arra, hogy mikor és miért hasznosak a boros szettek, hol lehet azoknak hasznát venni.
Hivatalosan is megkezdődött a testesebb borok szezonja. Ahogy beköszönt a hideg, előkerülhetnek a minőségi borok, amelyek a lakás melegéből is jól csúsznak, nem csak a szabad levegőn. Miután tehát megsirattuk a nyarat, a jeges fröccsöket, a jégkrémeket és a hideg fehér- és rozéborokat, gondoljunk csak bele, hogy mennyire jó érzés a friss borokat fogyasztani az őszi időszakban. Ezekben a hónapokban újra megjön az ember kedve, hogy tartalmas fehér- vagy vörösborokat igyon.
Ebben a cikkben eláruljuk, hogy miket nem érdemes kihagyni.
Ahogy beköszönt az augusztus, úgy veszi kezdetét a borfesztiválok időszaka. Bár a legtöbb esetben csak a hónap végén rendezik meg az első összejöveteleket, attól még nem árt időben tájékozódni a lehetőségekről. Járjuk körbe az országot a jó borok, a remek zene és persze a finom fogások után kutatva. Garantáljuk, hogy mindenki élvezni fogja ezt az időszakot.
Ebben a cikkben a legismertebb borfesztiválokat mutatjuk be, amikre mindenkinek érdemes ellátogatni.
Ahogy megjön a meleg, azonnal előkerülnek a grillezős eszközök, a különféle fogások, amelyekhez szükség van egy kis étvágygerjesztésre. Számtalan koktélt ismerünk, amik ilyenkor gyakran előkerülnek, de vajon melyek azok az italok, amik tényleg meghozzák az étvágyat egy grillkolbászhoz, húshoz, esetleg zöldségekhez?
Ebben a cikkben olyan változatokat mutatunk be, amik után garantáltan nem marad semmi az asztalon.
Az ember folyamatosan idősödik, a személyiségünk és az ízlésünk pedig átalakul. Egy idő után az édes italok helyett már sokkal inkább a borok felé hajlunk, hiszen az ünnepi vacsora mellé sokszor jobb megoldás, mint egy rövidital. Ezzel nincs is gond, azonban, aki korábban nem volt jártas a borozás világában, az gondban lehet, hiszen a bornyitás nem egy egyszerű dolog, főleg nem megfelelő eszközök nélkül.
Ebben a cikkben eláruljuk, hogy milyen módszerek léteznek arra, hogy valaki palackor bontson fel.
Ahogy egyre melegebb van, úgy a levegő sem igazán mozdul meg, ezáltal az embernek olyan érzése van, mintha szépen lassan elolvadna. Ilyenkor nagyon jól tud esni egy jéghidegen gyöngyöző fröccs, ehhez azonban arra van szükség, hogy a felhasználni kívánt bor jó minőségű és ízvilágú legyen. Nyáron kevésbé kedveljük a testesebb változatokat, így ebben a cikkben olyan tippeket osztunk meg, amelyek remek megoldást jelentenek a nyári forróság idejére.
Kerülje el a kellemetlen meglepetéseket. Válasszon körültekintően!
Ha össze kéne foglalni azt, hogy mit szeretünk a nyárban a legjobban, akkor mindenképpen a nyáresti életérzést kellene kiemelni. Ilyenkor családtagok, rokonok és barátok gyűlnek össze, majd a naplemente mellett fogyasztják el a korábban grillezett ételeket. Ehhez tulajdonképpen csupán jóidőre, valamint kreativitásra és néhány finomságra van szükség. De lássuk, hogy mire van szükség egy tökéletes nyári grillesthez.
Ebben a cikkben eláruljuk, hogy milyen kiegészítőket érdemes beszerezni.
Ebben a hatalmas nyári forróságban nem mindenkinek és nem is mindig esik jól alkoholt fogyasztani. Mivel azonban sokan szeretik a jó borokat, így nagy szerencse, hogy az italoknak sokféle arcuk van, ezáltal minden évszakban vannak olyan fajták, amik tényleg mindig jól tudnak esni. Egy kis szódával vegyítve pedig igazi frissítőt tehetünk a vendégek elé. Ennek kapcsán azonban nem árt néhány dolgot figyelembe venni.
Ebben a cikkben a nyári borfogyasztási szokásokról, valamint a különféle boros kiegészítőkről írunk részletesebben.
A nyári hónapokban különös figyelmet kell szentelni a konyhai tárolásra, hiszen csak így biztosíthatjuk az ételek frissen tartását, elkerülhetjük a penészedést, a romlást, egyéb tárolási problémákat. Nagyon nem mindegy továbbá az sem, hogy a hűtőben vagy éppen a kerti asztalon hogyan és miben tartjuk az előkészített vagy kész ételeket.
Ebben a cikkben olyan tárolási tippeket osztunk meg, amelyek remek megoldást jelenthetnek a forró nyári napokra.
A legfontosabb vendéglátóipari kiegészítők és a Horeca területén számos fontos eszköz létezik. Ahhoz ugyanis, hogy egy egység tökéletesen működjön, nemcsak egy felszerelt konyhára, hanem bizony egyéb kellékekre, boros és pezsgős termékekre is szükség van. Legyen szó hotelről, étteremről, esetleg egy egyszerű kávézóról Horeca vendéglátóipari kiegészítők nélkül egyetlen helyet sem lehet fenntartani.
Ebben a cikkben a legfontosabbakat mutatjuk be, hogy hol és mire lehet szüksége.
Ki ne szeretné a frissítő gyümölcssalátákat, a friss, könnyű és egészséges finomságot, amit szinte bármilyen szezonális gyümölcsből el lehet készíteni. Nem muszáj azonban leragadni a téli banán és narancs kombinációnál, hiszen megannyi más verziója is létezik főként nyáron, amikor amúgy is rengeteg édes bogyós gyümölcs érik.
Ebben a cikkben gyümölcssaláta készítéséről írunk. Tippeket és módszereket osztunk meg, amiknek köszönhetően gyorsabban és finomabb salátákat készíthet.
Ha nyár, akkor irány a vízpart. A tenger illata, a puha homok, a bikini, valamint egy isteni koktél mindig jó kombináció. Persze itthon nehéz mindezt megvalósítani, hiszen se tenger, se puha homo, ez azonban senkit nem tántoríthat el attól, hogy saját italokat készítsen vagy kóstoljon. Akár otthon a medence mellett is élvezhetjük a naplementét koktélozás közben. Egy jó ital felfrissít, hűsít és még jó kedvre is derít.
Hamarosan itt a nyár, így ideje felkészülni a koktélozási időszakra!
A borkultúra nem most jelent meg a világban, azonban tény, hogy az elmúlt évtizedekben egyre több és több pincészet nyílt meg, amely hatással volt a szokásokra is. Éppen ezért jelentek meg különféle borászati kiegészítők, amikkel a borozás még különlegesebb lehet. Ide tartoznak a vákuumpumpák is, amelyek segítenek abban, hogy a palackot könnyebben lehessen tárolni.
Ebben a cikkben a vákuumpumpa történetébe avatunk be mindenkit.
A borozás sokak számára egy igazi szertartásnak számít, főleg, ami a boröntést, dekantálást illeti. Bár néhány kevésbé hozzáértő személy számára a dekantálás egy teljesen ismeretlen terület és fogalom. Pedig ez nem egy újabb felesleges találmány, tényleg igazi élménnyé tudja varázsolni a borozást, akár otthoni körülmények között is. A borbarátok tisztában vannak vele, hogy a szertartás során a dekantálás egy magasabb szintre emeli az italozást.
Vizsgáljuk meg ezt a kérdést egy kicsit közelebbről is.
Először is tisztázzuk, a boroknak minden évszakban szezonjuk van. Nincs olyan, hogy valamikor többet fogyasztunk a kelleténél. Az tény, hogy szüret idején sokat kóstolunk, de egész évben szépen fogynak a boltok polcairól a különféle italok. Az viszont teljesen más lapra tartozik, hogy az egyes évszakokban milyen típusú borokat iszunk szívesebben, itt ugyanis akadnak eltérések.
Ebben a cikkben azt taglaljuk, hogy vajon hatással van-e a borfogyasztási szokásainkra az, hogy milyen évszak van.
Az ananászt gyakran fogyasztjuk konzerv formájában, ám ott problémát jelenthet a hozzáadott cukor mennyisége, ráadásul nem is olyan ízletes, mint a friss változat. A népszerű trópusi gyümölcs citromsárga húsát falatozhatjuk magában, de kiváló választás sült húsokhoz, édes koktélokhoz egyaránt. Mindegy, hogy milyen formában akarjuk megenni, mindenhogy sikerrel járunk.
Ebben a cikkben az ananász eredetéről, tárolásáról, valamint a fogyasztásáról lesz szó.
Főzni szinte mindenki tud, valaki kicsit jobban, de akad aki kevésbé ért hozzá. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az alap dolgokra ne lenne mindenki képes. Tény, hogy ezt is tanulni kell, viszont nem akkora tudomány, mint amire elsőre gondolnánk. Viszont, hogy minden flottul menjen, szükség lesz pár konyhai eszközre, ami nélkül képtelenség sütni vagy éppen főzni valami finomat a családnak. Itt az ideje búcsút mondani a félkész és a kész ételeknek és kipróbálni magunkat a konyhában, hogy mire is vagyunk képesek. Szószos tészta, zöldségleves, főzelék, csak pár olyan dolog, amihez nem kell sok minden.
Ebben a cikkben azokat a konyhai eszközöket soroljuk fel, amelyekre mindenképpen szükség lesz a háztartásban.
A dekantálás a borfogyasztás egyik különleges része, amire a legtöbb esetben a vörösek kapcsán van szükség, néha azonban a fehér boroknál is előkerül. A dekantálás hossza igen sok dologtól függ, hiszen akad, amikor tilos megtenni, de van, hogy kétszer is szükség van rá.
Ebben a dekantálásról és arról számolunk be, hogy mikor és hogyan érdemes alkalmazni.
Nem tudja, hogy meddig tárolhat egy felbontott bort? Nehéz eldönteni, hogy mennyi ideig őrzi meg a frissességét, bár az is tény, hogy egy jó borászati eszközzel könnyen kitolhatja ezt az időt. Ehhez nem lesz szüksége másra, mint egy vákuumpumpára és vákuumdugóra, esetleg egy szettben kapható változatra, amelynek köszönhetően akár további 10 napig zamatos marad a palackban található ital.
Lássuk, hogy mire érdemes ügyelni a felbontott borok tárolása esetén!
Van egyáltalán olyan ember a Földön, aki ne szeretné a bárok színpompás italait? A különleges koktélok készítése megtanulható, így akár otthon is készíthet magának saját változatokat. Akit pedig érdekel ez a világ, annak most elárulunk mindent, amit a bartender szakmáról tudni érdemes, valamint kitérünk arra, hogy milyenek a kezdő koktél szettek, amikre a munkavégzéshez szükség lehet.
A szakértők minden évben összegyűjtik a legismertebb, legminőségibb, legkedveltebb pezsőket a piacon. A közizlés legtöbb esetben az édes felé húz, azonban egyre több esetben találkozhatunk rozékkal is. A világ legjobbjai között végre magyar italok is találhatóak, ami nem meglepő, tekintve, hogy hazánkban is egyre több modern technológiát alkalmaznak.
Ebben a cikkben eláruljuk, hogy melyek a legjobbak, valamint beavatunk abba, hogy milyen pezsgős kiegészítőkre lesz szükséged, hogy kipróbálhasd őket otthon is.
Az biztos, hogy az elmúlt évek kihívásokat hoztak a borászok számára is. Növekedett a borfogyasztás volumene, amely úgy tűnik, hogy nemcsak 2022-ben folytatódott tovább, hanem bizony 2023-ra is hasonlóak a kilátások. Ez azt jelenti, hogy ismét menő lett borokat inni, kóstolni, kiegészíteni vele az étkezéseket és szebbé tenni a mindennapokat.
Ebben a cikkben most a 2023-as bortrendeket, várható kedvenceket, népszerű borászati eszközöket mutatjuk be.
A HORECA a vendéglátóipar egyik külön szegmense, amely magában foglalja a szállodákat, a kávéházakat, valamint az éttermeket. Ezekre a területekre fókuszál, ezeket tartja össze és népszerűsíti. Ehhez nagy segítséget nyújt a turizmusmarketing, más néven az idegenforgalmi marketing, hiszen ez a szegmens látja el a háttérfeladatokat.
Ebben a cikkben eláruljuk, hogy mi tartozik ide, kik a szektor képviselői, mit érdemes tudni a HORECA-ról!
Nem igazán van olyan ember a bolygón, aki ne szeretné a színpompás alkoholos italokat vagy koktélokat. A bár és a bárpult általában a szórakozóhelyek olyan helyén található, amely központi részen van. Nem véletlenül, hiszen a bár és a bártender igen meghatározó szerepet tölt be egy vendéglátó hely életében. Mindegy, hogy ez egy zenés és táncos diszkó vagy éppen egy vidéki szálloda, a bartenderek szerepe igen fontos.
Ebben a cikkben arról számolunk be, hogy milyen eszközökre lesz szüksége, ha a bartender szakmában szeretne elhelyezkedni.
Sokszor előfordul, hogy elmegyünk egy borkóstolóra, esetleg étteremben próbálunk meg italt kérni, de nem értjük a szakszavakat és kifejezéseket. Manapság ugyanúgy használják a borászati fogalmakat, mint korábban, főleg egy elegáns helyen. Amennyiben szeretné ezeket megismerni, áttekinteni, hogy ne érje meglepetés, akkor tartson velünk és tudjon meg mindent ezekről a témákról.
Amikor borfogyasztásra kerül sor, akkor mindenképpen fontos, hogy élvezzük a finomabbnál finomabb borokat. Ha mindezt egyedül tesszük, akkor ránk van bízva, hogy mit és hogyan csinálunk, társaságban viszont van egy-két illemszabály, amit nem árt betartani.
Ebben a cikkben ezek közül osztunk meg párat.
Mindenkinek jól jön egy kis lazítás, egy meghitt késő esti vacsora, egy karácsonyi menüsor, amikor összegyűlhet a család. Ilyenkor viszont jól eső tud lenni, ha ajándékkal lepjük meg a másikat, ha örömet szerzünk a szeretteinknek. Ehhez azonban olyan apróságokra és meglepetésekre van szükség, amiket nem az utolsó pillanatban szerzünk be.
Előfordulhat, hogy nincs idő vagy lehetőség előbb vásárolni, így most abban nyújtunk segítséget, hogy mit tegyen, ha nem volt ideje ajándékot venni.
Nemcsak az ételek kapcsán, hanem bizony az italok esetében is lehet nagyot alkotni karácsonykor. Ha úgy gondolja, hogy idén inkább valami különlegesebbet szolgálna fel a borok helyet, ráadásul a pezsgőkön is túl szeretne lépni, akkor válasszon pár isteni koktél közül, amit erre az alkalomra készít el.
Ebben a cikkben olyan italokat mutatunk be, amikkel biztosan sikert arathat!
Az idei ünnep is eléggé rendhagyónak ígérkezik, hiszen igyekszünk sok-sok boldogságot csempészni ebbe az időszakba. Ehhez azonban olyan kellékekre, kiegészítőkre, ajándékokra van szükség, amelyek megkoronázzák ezeket a napokat. Amellett, hogy vendégségbe visz egy üveg bort, esetleg a karácsonyi vacsora mellé otthonra vásárol egy Kékfrankos, sokkal több lehetősége van elegánsan ünnepelni.
Ebben a cikkben olyan kiegészítőket mutatunk be, amelyek kihagyhatatlanok az idei karácsonyi asztal mellől!
Amennyiben nem mindentudó borszakértő és szeretne biztosra menni, akkor mindenképpen idejében kezdjen el italokat keresni karácsonyra. A legjobb megoldás természetesen egy borszaküzlet felkeresése, hiszen itt az eladó valószínűleg fog tudni segíteni a bor választásban. Ha viszont nincsen ideje vagy lehetősége felkeresni egy ilyen üzletet, akkor nézzen körbe az interneten, hiszen manapság számos helyről rendelhető ízletes alkohol.
Ebben a cikkben eláruljuk, hogy melyek a legjobb vörösborok karácsonyra, illetve beavatunk a bornyitó használatába, a borkiöntő használatának fontosságába, illetve a felszolgálás rejtelmeibe egyaránt.
A céges ajándékoknál igen fontos szempont, hogy megpróbáljunk olyan csomagot összeállítani, amely minden dolgozó számára praktikus lehet. Éppen ezért írjuk most ezt a cikket, hogy olyan ötleteket adjunk, amikkel garantáltan elmélyíthetőek a céges kapcsolatok, amikkel meggyőzhető a munkavállaló, hogy továbbra is érdemes a vállalatnál dolgoznia. Lehet szó apróságról, esetleg egy kész szettről egyaránt, attól függően, hogy mit enged meg a költségvetés.
Lássuk tehát, hogy milyen meglepetést érdemes beszereznie!
Van egy olyan különleges ital, amit a legtöbben ünnepi alkalmakra tartogatnak. Legyen szó születésnapról, szilveszterről, esetleg karácsonyról, a pezsgő minden ilyen eseményen helyet kap. A pezsgőnyitásnak azonban vannak szabályai, amiket érdemes betartani, mielőtt elfogyasztja a kedvenc italát. Ebben a cikkben eláruljuk, hogyan érdemes kiválasztani a megfelelő pezsgős kiegészítőt!
A Vacu Vin webáruház célja, hogy minden vásárlónak és ügyfélnek az alkalomhoz illő és az igényeknek megfelelő logózott borászati kellékeket kínálja, nem csak a vendéglátásban dolgozók számára. Ezek a termékek ajándékba is adhatóak, de sok esetben a baristák, sommelierek és persze az éttermekben dolgozók veszik nagy hasznát. Nálunk egy helyen találhatja meg minden alkalomhoz és ízléshez passzoló céges ajándékot.
Minden évben jelennek meg érdekes trendek a HORECA vendéglátásban. Hazánkban több mint 400 ezer ember dolgozik ebben a szektorban, ráadásul a GDP nagyjából 9%-a származik innen. Éppen ezért sokakat érint egy-egy apró változás, egy újabb trend, ami megjelenik az idegenforgalomban és a vendéglátásban. Ebben a cikkben részletesebben kifejtjük, hogy mi a helyzet mostanában.
A koktél alapanyagok előkészítéséhez és a koktélok kikeveréséhez egy mixernek számos koktél szettre van szüksége ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson. A kellékek segítségével olyan italokat keverhet ki, amelyekkel pillanatok alatt lenyűgözheti a vendégeket. A széles kínálatban kapható összeállítások nagymértékben megkönnyítik a mindennapos mixer munkát. Lássuk, hogy miként használhatja ezeket!
Szeretné egyedivé tenni a prémium céges ajándékait? Az ünnepek közeledtével, díjátadók alkalmával igen praktikus megoldás egy logózott apróság, akár boros, sörös, pezsgős témában. Kevesen élnek ezzel a lehetőséggel, pedig igen praktikus, hiszen egy megjelölt terméket többen látnak, így a marketingnek is jót tesz egy kis frissítés. Ebben a cikkben logózott céges ajándékötleteket mutatunk be az Ön számára.
Egy ízletes bor társasága mindig exclusive időtöltést biztosít az emberek számára. A legtöbben nemcsak otthon fogyasztanak szívesen alkoholos párlatot, hiszen sokan eljárnak borászatokba, ahol különféle italokat kóstolhatnak meg. Ezekben a borászatokban azonban nem feltétlenül kizárólag ezeken van a hangsúly, hiszen számos eszköz segíti a szakembereket a felszolgálás során. Amennyiben borászata van, ezeket a borász kellékeket mindenképpen szerezze be!
Az éttermek, a hotelek, a vendéglátó egységek szereplői számára nagyon fontos a magas minőség, hiszen a megbízható eszközökkel sokkal hatékonyabban történik a mindennapos munka. Ebben nyújtanak segítséget a Vacu Vin HORECA termékei, amelyek között bőven akad felszolgáláshoz szükséges kellék. Ebben a cikkben ezeket mutatjuk be részletesen.
Minden évben eljön a bográcsozás ideje. Van, aki már tavasszal nekikezd, akadnak, akik nyáron is szeretnek a teraszon sütögetni, de talán a késő nyári, kora őszi időszak az, amikor a legtöbben szeretnek grill partit tartani. A kezdő bográcsozók kedvéért most összegyűjtöttünk pár tudnivalót és szabályt, amit nem árt betartani. Lássuk ezeket, hogy mitől is lesz tökéletes a kinti sütés és főzés!
Nyáron előtérbe kerülnek az olyan alkoholok, amelyekbe bőven mehet jég és különféle citrusos hozzávaló. Persze ez nem azt jelenti, hogy kizárólag alkoholt lehet inni a forró nyári napokon, ugyanis rengeteg alkoholmentes és könnyedebb keverék létezik, amelyek szintén frissítőek lehetnek a negyven fokban. Lássuk a nyári italfogyasztási szokásokat!
Magyarországon igen sokszínűek a borok, köszönhetően a megannyi borvidéknek. Szinte minden borstílussal találkozhatunk, ami a fekvés és a szőlőtermesztésre tökéletesen alkalmas időjárás miatt alakult így. Ha megkérdezünk egy átlag embert, hogy milyen hazai italokat ismer, akkor talán azonnal a Tokaji Aszú jut az eszébe. Ebben a cikkben most bemutatjuk a három legkedveltebb magyar borfajtát, amit mindenképpen érdemes megkóstolni.
Pezsgőt inni egész évben lehet, hiszen ez az ünneplés szimbóluma és valljuk be, minden hónapban van miért pezsgőzni egy nagyot. A nyári hőségben azonban nehéz lehet megtalálni azt a fajtát, ami hidegen, a hatalmas melegben is jól tud esni. Emellett a felszolgálás is nehezebbé válik, hiszen az ital pillanat alatt felmelegszik. Ehhez nyújtunk segítséget a megannyi pezsgős kellékkel.
Beköszöntött a jó idő, így biztosan Ön is arra vágyik, hogy minél több időt töltsön a szabadban. Senki sem szeret nyáron a meleg konyhában sürögni, így a legtöbben úgy döntenek, hogy itt az ideje a kültérre költözni. A kinti grillezés remek családi program lehet, ahová a rokonokat és a barátokat egyaránt meghívhatja. Ehhez csak pár konyhai eszközre van szüksége, amivel könnyebbé és hatékonyabbá válik a grillezés. Lássunk pár tippet a szabadban sütéshez!
Az elmúlt években a nyarak már számtalanszor bebizonyították, hogy bizony a klíma válozik, így érdemes alaposan megfontolni, hogyan próbáljuk meg túlélni a forróságot. Mivel a gyerekkorban hőségnek számító harminc fok ma már hétköznapinak számít, így ideje volt kitalálni olyan praktikákat, amivel mindenki átvészelheti a nyarat. Jó megoldást jelenthet egy hideg sör, aminek nem muszáj olcsó típusnak lenni, hiszen manapság bőven akad minőségi alkohol, amit ilyenkor is fogyaszthatunk. Lássuk azokat a tippeket a nyári forróság ellen!
A borosüveg lezárása a borászok utolsó feladata, hiszen ezzel bocsájtják útnak a palackot, ez őrzi meg az ital zamatát hosszú távon. De vajon mi van akkor, ha az üveget már megvettük, felbontottuk, de nem sikerült egyszerre elfogyasztani? Ebben a cikkben megmutatjuk a legkeresettebb borzárókat, amelyekkel sokkal könnyebbé válik bor tárolása.
Nem csak azoknak van szükségük báreszközökre, akik profi bármixerek, hiszen szinte minden esetben kellenek az otthoni koktélokhoz is azok a bizonyos kiegészítők. A koktélos kellékekkel bármit keverhetünk, legyen szó hagyományos italokról, esetleg különleges változatokról egyaránt. Amire a leggyakrabban szükség van az a shaker és a muddler aprító, de lássuk, mit érdemes még tartani a konyhában!
Sokaknak megteszi az olcsóbb, nem túl jó minőségű bor, amit a műanyag pohárból történő fogyasztás koronáz meg. Pedig az igazi borkultúra nem erről szól, hiszen fontosak a tárolási körülmények, a bor fajtája, évjárata, annak megfelelő felszolgálása, illetve természetesen a palack tökéletes hőmérséklete egyaránt. Nem elég tehát megvásárolni a legdrágább italt, hiszen ezzel még semmire sem megyünk, szükség van hozzá pár minőségi boros kellékre is.
Lássuk, hogy mik azok a dolgok, amiket mindenképpen be kell szerezni, amelyek között helyet kapott a jól ismert borhűtő. Ebben a cikkben eláruljuk, hogy miért érdemes használni ezt a Vacu Vin által is forgalmazott eszközt.
Jó minőségű, praktikus és hasznos céges ajándékot keres a munkavállalók számára, esetleg kiemelt ügyfeleknek adna valami apróságot, amelyről azonnal tudják, hogy kitől származik az adott kellék? Egy minden nap használható prémium konyhai kiegészítőnél, egy boros kelléknél, egy ajándékcsomagnál biztosan nem talál megfelelőbbet. A Vacu Vin által forgalmazott gyártmányok egy nagy része logózható, így akár reklámterméknek, esetleg céges ajándékban is tökéletesek lehetnek.
A téli időszak végeztével bizony háttérbe szorulnak a nehezebb ételek, így egy ideig biztosan nem készül töltött káposzta, krémes és kelt sütemény, krumplis tészta, illetve babfőzelék. Ezek helyét átveszik a sokkal könnyebben emészthető fogások, édességek és finomságok. A tavaszi időszaktól már egyre több friss gyümölcs kerül az asztalokra, így a legtöbb családnál sokszor előfordul egy-egy frissítő gyümölcssaláta. Azonban nem egyszerű olyan készíteni, ami garantáltan elnyeri a társaság ízlését.
Hoztunk pár tippet, aminek köszönhetően sokkal finomabb és élvezetesebb lesz ez az alakbarát nassolnivaló.
A hazai bor hozzátartozik a magyar nemzet arculatához, hiszen minősége megbecsült helyet biztosít nekünk az egész világon. A borkultúránkba beletartozik többek között az ital értékének a védelme, a hírnevének az ápolása, illetve a népszerűsítése egyaránt. Magyarország tradicionális bortermelő országnak számít, hiszen tulajdonképpen hazánk egész területe bortermő terület. A 22 borvidék a kellemes klímának és a kiváló minőségű talajnak köszönhető, ami miatt változatos szőlőfajtákat tudunk megtermelni.
Lássuk, hogy mit érdemes tudni a hazai borkultúráról!
A Vacu Vin márka történetéhez egészen 1983-ig vissza kell mennünk, amikor Bernd Schneider előállt az első vákuumpumpa ötletével és annyak céljával. Ennek lényege az volt, hogy felbontást követően, a lehető legtovább érezhessük a bor zamatát. A találmánnyal ugyanis felbontást követően, akár további tíz napig is ugyanolyan friss és ízletes bort fogyaszthat.
Ezzel az első Vacu Vin termékkel létrejött egy megbízható és minőségi márka, aminek sikere azóta is töretlen. Lássuk, hogy mit érdemes tudni rólunk!
Valószínűleg Ön is szeret finom ételeket fogyasztani, azonban a hétköznapok során sajnos nem sok lehetősége akad különleges fogásokat összeállítani. Remek megoldás erre és persze a baráti kapcsolatok ápolására egy otthoni vacsoracsata, ahol mindenki kiélheti a fantáziáját, ráadásul még jól is szórakozik. A társaság kapcsán fontos azonban, hogy olyan embereket hívjon meg, akik szeretnek kipróbálni a világ minden tájáról származó ínyencségeket.
Ki ne szeretné a borozgatós estéket és a filmek mellé elfogyasztott finomságokat? Mindennek megvan azonban a rendje és a módja. Hiába a kellemes rozé, az ízletes vörös, esetleg a hagyományos fehér, ha nem szolgálunk fel mellé hozzáillő falatokat.
Ebben a cikkben segítünk megtudni, hogy melyik változat mihez passzol a legjobban. Akár családdal, akár barátokkal, esetleg a párjával ülne össze egy kellemes délutánra, ezek az ételek garantáltan lenyűgözik az ízlelőbimbókat!
Régóta divat, hogy otthon szervezünk egy nagyobb bulit a gyermekek számára, legyen szó születésnapról, farsangról, családi programról egyaránt. Ehhez azonban nem árt tudni, hogy mit is érdemes beszerezni a nagy esemény előtt, hiszen a parti zavartalan levezényléséhez bizony minőségi konyhai kiegészítőkre is szükség lehet. Lássuk, hogy mik között érdemes kutakodni ezzel kapcsolatban!
Hazánkban is elterjedtek a különféle ízletes koktélok, amiket bizony előszeretettel fogyasztunk. Több kutatást végeztek arról, hogy melyek a legkedveltebbek, mik azok, amiket a legtöbben már kipróbáltak. A válaszokból rengeteg dolgot megtudhattunk a koktélfogyasztási kultúráról, amit ebben a cikkben most meg is osztunk.
Lássuk tehát, hogy mik a legnépszerűbb változatok idehaza!
Biztos az Ön számára is ismerős helyzet lehet, hogy amikor egy nagyobb rendezvényre, esetleg egy péntek esti vacsorára kerül sor, akkor azt követően a bor egy része megmarad. Ezektől azonban egy idő után meg kell válni, hiszen oxidálódik belőle a folyadék, így nem fogyasztható többé a minőségi alkohol. Manapság azonban már megvan a megoldás arra, hogy végre hosszabb ideig frissen tarthassuk a palackban található ital. A vákuumpumpák és borzáró dugók ugyanis rendkívül praktikus kellékek. Utóbbi tetején egy gyűrű is található, ami biztosítja az egyszerű használatot.
Lássunk öt okot, amiért érdemes beszereznie egy ilyen minőségi boros kiegészítőt!
Ha megfelelő nyitottsággal fordul a sör felé, akkor észre fogja venni, hogy nem csak egy baráti party kiegészítő itala lehet, hanem akár egy különleges utazás a lenyűgöző ízvilágok között. Összegyűjtöttünk ebben a cikkben pár különleges tényt a sörökről és az is kiderül, hogy mennyit változott a kultúrája.
Még csak ismerkedik a borok világával? Szeretne egy kis inspirációt gyűjteni az italokkal és azok fogyasztásával kapcsolatban? Ebben a cikkben összegyűjtöttünk pár okot, amely miatt megér egy misét a minőségi borozás. A prémium borászati kiegészítők segítségével akár otthon is nyugodtan kipróbálhatja azokat, megismerheti ezt a kultúrát. Lássuk tehát, miért éri meg mindez!
A legfrissítőbb italokra sokan úgy emlékeznek, mint amit kizárólag citromlével lehet fogyasztani. Azonban manapság már számos olyan isteni limonádé létezik, amit nemcsak nyáron, hanem akár a téli időszakban is nyugodtan fogyaszthatunk. A bővülő paletta lehetővé teszi, hogy még a leghidegebb hónapokban is készíthessünk minőségi italokat.
Lássuk, hogy melyeket érdemes mindenképpen kipróbálni!
Hamarosan elérkezik a Valentin-nap, amely kapcsán az ajándékozási hagyományokat sokan szívesen követik. Ezzel nincs is semmi gond, de az érzelmek kimutatásával soha ne feledkezzünk meg az év többi időszakáról sem. Amennyiben azonban úgy gondolja, hogy párját idén is meglepné valami szívhez szóló és praktikus ajándékkal, akkor a Vacu Vin kínálata segítséget nyújthat.
Az alábbiakban bemutatunk pár minőségi konyhai kelléket, amely remek választás lehet az idei ünnepre.
A konyhai eszközök, ételek és italok tárolása általában nem tűnik nagyon bonyolult dolognak, azonban mikor arra kerül a sor, akkor sokszor szembesülünk a hiányosságokkal. A legtöbb otthonban a minőségi konyhai kiegészítőknek sosincs meg az állandó helye, egy olyan fiók vagy tároló, ami mindig kézre áll. Ugyanez igaz az ételek és az italok elhelyezésére is, hiszen mit lehet kezdeni például a kisebb édességekkel, illetve a süteményes apróságokkal?
Nem lehetetlen azonban rendezett és praktikus helyiséget létrehozni, ehhez azonban szükség lesz pár tárolóra a Vacu Vin webáruházból. Az összes Vacu Vin konyhai tároló itt található!
A konyha akár jelkép is lehet. A szeretet jelképe. Itt fejezzük ki igazán, mennyire szeretjük a másikat. Ebédet főzünk a családnak, reggelit készítünk szerelmünknek, és a reggeli kávé fenséges illata is innen kúszik be a reggeleinkbe. Nem beszélve a házibulikról, aminek - lássuk be - a központi helye mindig a konyha. Ez a tér az otthonunk érzelmi origója!
Most egy olyan terméket mutatunk be Önnek, mely kiemelt helyen szerepel a konyhák hétköznapjaiban. Ez az ananász szeletelő, mely az egyik kedvenc termékünk.
Manapság egyre jobban háttérbe szorulnak a régebbi idők babonái, ám az év egyes részeivel kapcsolatban, szerencsére még mindig tartjuk a hagyományokat. A szilveszter és az újév tipikusan az a két nap, amelynek kapcsán rengeteg hiedelem van, amik a mai napig fennmaradtak. Az év elbúcsúztatása, illetve az új esztendőre való felkészülés nagyon fontos esemény, hiszen lényeges, hogy a következő időszak is kellemesen és sikeresen teljen.
Lássuk, hogy milyen ételeket és italokat érdemes fogyasztani az év első napján!
Tudja már, hogy hol és kivel tölti idén a szilvesztert? Rémálomnak tartja, hogy ki kellene mozdulnia otthonról, viszont szereti a társaságot, így nehéz megállapodnia? Akkor remek megoldás erre, ha idén Ön rendezi meg az ünnepi partit, ami minden idők legjobbja lehet. Ehhez csak pár minőségi Vacu Vin konyhai kiegészítőre lesz szüksége, hogy a vendégek is elégedettek lehessenek.
Lássuk, hogyan érdemes nekilátni a szervezésnek és mire kell ügyelni a bulival kapcsolatban!
Szegedi halászlé, töltött paprika, bejgli, mézeskalács és zserbó. Szinte megszámolni sem lehet mennyi finomság készül az ünnepek előtt és alatt egyaránt. Ahhoz azonban, hogy ezeket gyorsan és ízletesen készíthesse el, szüksége van pár minőségi konyhai kiegészítőre. Semmi esetre sem szabad úgy nekiállni a készülődésnek, hogy a felszerelések hiányosak, hiszen az ünnep csak ezekkel telhet zökkenőmentesen.
Lássuk tehát, hogy mi kellhet a sütéshez és a főzéshez! Minden konyhai kiegészítőt itt találhat!
Kicsit megtévesztőnek tűnik a cím, mert valójában nem tudhatjuk, hogy számodra, melyek azok az elengedhetetlen eszközök, amelyek nélkül nem működne a konyhád. Nem is ilyeneket gyűjtöttünk egy helyre, hanem olyanokat, amelyek segítségével feldobhatod a konyhádat, amik úgy elengedhetetlenek, hogy jól is néznek ki.
A Karácsony az év egyik legszebb Ünnepe, amit mindenki vár! Egy időszak, amikor egy kicsit minden más. Együtt vagyunk a szeretteinkkel, és élvezzük a varázslatos napok minden pillanatát. Finom illatok, szívet melengető fények és olyan esték, melyeket átélve azt kívánjuk, soha ne érjenek véget. Van viszont egy érzés, ami egyszer mindenkit elér: „Vajon mit vegyek neki?”
Szinte mindenkinek van olyan ismerőse, akit állandóan egy pohár borral a kezében lát. Őket azonban nemcsak egy testes vörösborral, esetleg egy remek évjáratú sauvignon blanc-cal nyűgözhet le, hiszen manapság már számos egyéb minőségi boros eszköz is a rendelkezésére áll. A prémium meglepetések ráadásul stílusosak és tartósak egyben, így egy olyan ajándékot adhat át, amely hosszú távon eszébe juttatja majd Önt.
De vajon mik közül válogathat? Cikkünkben ötletekkel szolgálunk, amikkel bárkit levehet a lábáról!
Egy olyan elegáns ital, amelyet leginkább ünnepekor, különleges alkalmakkor fogyasztunk. Felrázva ki lehet lőni a dugóját, ez látványos és ilyenkor durran is. Kiöntve gyöngyözően buborékos. Legtöbbünknek ezek jutnak eszébe a pezsgőről, pedig sokkal nemesebb, izgalmasabb ital ennél (és nem feltétlen kell kilőni a dugóját sem). Összegyűjtöttünk mindent, amit érdemes tudni a pezsgőről és adunk néhány tippet is majd.
Legtöbben tétován állunk a boltban az ananász előtt mert bár imádjuk az illatát, tudjuk, hogy egészséges és finom, de valahogy riasztónak tűnik hazavinni és megpucolni, hiszen nincsenek hozzá minőségi konyhai eszközeink és nem is pontosan tudjuk hogyan kell. Íme, ebben a cikkben elmondjuk.
Biztosan Ön is kóstolt már bárokban olyan ízletes koktélokat, amiknek elfogyasztása közben arra gondolt, hogy ezt szívesen elkészítené otthon is. Szerencsére manapság a kiváló minőségi barista kiegészítőknek köszönhetően mindezt könnyedén megvalósíthatja. Egy shakerrel, rétegező tölcsérrel, illetve muddler aprítóval Ön is pillanatok alatt gyárthat különleges italokat a konyhájában.
Ebben a cikkben részletesebben bemutatjuk a koktélkészítés alapjait és annak legfontosabb eszközeit.
Sokszor elgondolkodott már azon, hogy otthoni borkóstolásba fogna? Egy ilyen eseményt nemcsak egyedül vihetünk véghez, hiszen akkor lesz igazán nagy élmény, ha egy nagyobb baráti társaságot is meg tud invitálni. Persze előfordulhat, hogy a párjával fogyasztana el egy pohár minőségi Irsai Olivér fajtát, ehhez azonban szükség van pár boros eszközre, amivel mindez megvalósítható.
Cikkünkben részletesebben kifejtjük, hogy mit érdemes beszereznie egy otthoni italozáshoz.